1981-ben családi házba költöztünk, és nekem az volt a vágyam, hogy nyulakat tartsak. Édesapámmal nyúlházat készítettünk, és együtt neveltük a 10-20 nyulat.

1990-ben, amikor kötelező sorkatonai szolgálatom véget ért, folytatni szerettem volna ezt a tevékenységet, amelyhez komoly motivációt jelentett számomra Štefan Hečko. Precizitása, ismeretei és a nyulak nyilvántartásában tanúsított következetessége ismét lendületet adott nekem. Abban az időben jól működött a nyúltenyésztők közötti személyes vagy postai kommunikáció. A Chovateľ („Tenyésztő”) című folyóiratban olvastam egy érdekes interjút a pozsonyi Jozef Dinkával, felvettem vele a kapcsolatot, és beleegyezett, hogy felkeressem. Ez a látogatás jelentette azt a meghatározó élményt az életemben, amikor végleg úgy döntöttem, nyúltenyésztő leszek. Lenyűgöző tudása, szeretetteljes emberi hozzáállása annyira magával ragadott, hogy ezután már nemcsak a húsukért tartottam a nyulakat, hanem elkezdtem nemesítéssel – családfákkal, tisztavérű tenyésztéssel foglalkozni. Már komolyabb célok lebegtek a szemem előtt, szerettem volna kiállításra vinni kitenyésztett nyulaimat. Jozef Dinka ekkor gyönyörű, fekete-fehér mintázatú német óriás tarkákat tartott. Silvester Kučeránál is jártam, aki ugyancsak nagy hatással volt rám pályám elején. Neki cseh tarkái voltak. Én is kerestem egy nekem való fajtát – valamit ezek között.

Egy erdőháti (Záhorie) tenyésztőtől vásároltam egy nagy világos ezüst anyanyulat. Ekkoriban speciális kiállítást tartottak Vágterbetén (Trebatice), ahol nagyszerű közösséggel ismerkedtem meg: a nagy világos ezüst tenyésztőinek klubjával. Így aztán e mellett a fajta mellett döntöttem, részben a nagy húshozama, részben pedig gyönyörű bundája miatt. Aktívan elkezdtem nyúltenyésztéssel foglalkozni, kiállításokon vettem részt, mintegy 54 ketreces nyúlházat tartottam fenn.

Ebben az időben – 1995-öt írtunk – Németországban is kiállítottunk. Az utazáshoz autóbuszt béreltünk, a kellemetlen ellenőrzésekkel, kifejezetten „szívatással” járó határátlépéseket azonban nehezen viseltük, és ez a kedvünket szegte. Hamarosan azonban az első sikereim is megszülettek. A fiatal nyulak bellusi (Beluša) országos kiállításán különdíjas lettem, az 1995-ös trencséni (Trenčín) országos kiállításról pedig a „győztes kollekció” díjával tértem haza. Ezek az első elismerések nagyon sokat számítottak nekem, a mai napig élénken élnek emlékeimben akkori élményeim.